Második feleség

Nyitott, de monogám kapcsolat: megengedjük egymásnak a testi kalandokat

Éppen ma 8 éve élünk boldog házasságban a férjemmel. És itt rögtön leszögezném, hogy én alapvetően nem voltam soha az a „szerelmes típus”. Ilyen téren inkább racionális. Viszont vele az első találkozásunktól kezdve megvolt az erős vonzalom, és a feltétel nélküli bizalom is egymás iránt.


Nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy elvált. Amikor pedig azt közölte az első közös randevún, hogy három gyermeke van, akkor halálra rémültem. Tálaltam, a (szerinte) kihallgatásra emlékeztető vacsora végén, hogy a következő közös vacsorát a gyermekei körében szeretném eltölteni. Tudtam, hogy csak akkor van ennek a kapcsolatnak esélye, ha a gyermekei elfogadnak, és én is el tudom fogadni őket. Nem akartam forgatni a szívemben a tőrt azzal, hogy még jobban belehabarodok, mert várok. Elvált szülők gyermeke vagyok. Pontosan ismertem az érzést.

Eljött a nagy nap, és én rettenetesen izgultam. Azt hiszem, hogy akkor, ott fordult át bennem minden, amit ezzel kapcsolatban tudni véltem. A férjem gyermekeivel pont olyan erős kötődést éreztem az első perctől, amit a mai napig nem értek. Ma is, akik eddig nem ismertek, mondják, hogy én mekkora „hős” vagyok, hogy a három gyereket felvállaltam. Hogy erre a legtöbb ember nem lenne képes, és hogy mekkora áldozat ez részemről… Pedig valójában kicsit sem vagyok hős! Egyáltalán nem élem meg áldozatként! Én sokat adok nekik, és rengeteget kapok vissza tőlük. A férjemmel együtt még három, számomra kimondhatatlanul értékes embert kaptam.

Hamar jött a lánykérés


Három hónapnyi ismeretség után karácsonykor megkérte a kezem. Nagyon izgult, még ma is előttem van, mondjuk volt min… Én a racionális. Mondanom sem kell, hogy igent mondtam. Én mindig mindent agyon fontolok, de most annyira biztos voltam magamban, hogy azonnal igent mondtam. Először éreztem azt, hogy nem félek. Mindig szabad lelkű voltam. Szeretem, ha azt csinálok, amit akarok, szeretem magam beosztani a napomat, magam eldönteni, hogy milyen életet élek. Szeretek ismerkedni. Ha éppen olyan passzban vagyok, beülni egy késő esti filmre akár egyedül, vagy felkapni egy bikavadítóan vörös miniruhát. És én először éreztem, hogy mellette szabad lehetek. A gyűrű nem béklyó.  Bár kaptam vele együtt egy halom új kötelezettséget, nem éreztem tehernek.

 

Házasságban is szabadon – Fotó: Alice Popcorn, Flickr (Innen)

Nem hittek bennünk


Ahogy az lenni szokott, a család, az ismerősök meglepődtek a nem várt hirtelen fordulaton, és biztosítottak minket arról az általános vélekedésről miszerint „Na majd, ha elmúlik a rózsaszín köd és jönnek a szürke hétköznapok, majd akkor megbánjuk mi még ezt az elhamarkodott döntést!” Az esküvőnk előestéjén, amikor már teljes díszben fényképezkedtünk, több járókelő is odakiabált, hogy „Még nincs minden veszve, még elmenekülhettek!” Na hát, innen üzenem a sok cinikusnak, nem volt igazuk! Én nem is értem, hogy ennyien hogyan állíthatják azt, hogy amikor vége van a rózsaszín ködnek, utána valami rosszabb jön.  Utána következik az igazán csodálatos érzés. Egy sokkal mélyebb szeretet, közös emlékekkel, közösen túlélt és átvészelt krízisekkel. Amikor a hülyeségeiden csak mosolyog, és rád hagyja, amikor teljesen az utolsókat rúgod már, de ő átölel, érzed az illatát és tudod, hogy mindent képes leszel megoldani. Amikor időről időre újra tesz valamit, amiért fel tudsz rá nézni, és végtelenül büszke vagy rá, hogy az életed része lehet. Ennél csodálatosabb érzés szerintem nincs.

Mennyit, de mennyit tanultam tőle!


Sok mindenre megtanított, partnerre leltem benne, majd együtt építettük fel a közös világunkat, saját szabályokkal. Itt értettem meg, hogy valódi társnak lenni mennyire nehéz, és összetett létállapot. Először éreztem, hogy egy kapcsolat nem a hagyományos értelemben vett kötöttség. A lényege nem az, hogy a másikat eltiltsd bármitől, hanem az, hogy hagyd  kiteljesedni, hogy örülj az örömének! Támogassátok egymást, tedd könnyebbé az életét! Fogadd el az apróbb hibáit! Amiben kell, közösen változz vele! Éljetek meg minél több mindent közösen. Persze mindez azt feltételezi, hogy két érzelmileg felnőtt emberről van szó, akiknek hasonló vágyaik vannak, és nem véletlenül kötötték össze az életüket. Nem kapcsolatfüggők.

Különleges szabályrendszerünk van


Az előző kapcsolataimban többször vádoltak hűtlenséggel, teljesen alaptalanul. Nagyon zavart. Pedig akkor még gondolni sem mertem ilyesmire. Nálunk, a férjemmel a mással kialakított testi kapcsolat nem tiltott. Ha mondjuk valaki megmozgatja a fantáziánkat, akkor szabad a pálya. Amikor van egy ilyen izgalmas találkozás az életünkben, azonnal megbeszéljük egymással, kivesézzük, megvitatjuk. Nálunk például teljesen normális az, hogy ő meglep ez új fehérneművel a leendő randimra, vagy hogy én választom ki egy barátnőjének a cipőt a közelgő születésnapjára. Nagyon figyelnünk kell egymás jeleire, hogy hol vannak a határok és ez ébren tart! Maximálisan megbízunk a másikban.

Energiát nyerünk a kalandokból – Fotó: Andy Wright, Flickr (innen)

Furcsa? Elmagyarázom!


Ezeket a kapcsolatokat leginkább talán baráti kapcsolatként tudnám definiálni. Izgalmasak, olykor kalandosak, néha közszeméremsértők. Vékony a jég, így nagyon figyelünk arra, hogy ez mindenki számára építő jellegű élmény legyen, senki ne értse félre, ne sérüljön, a tisztelet, a bizalom meglegyen. Többször találkozom olyan férfiakkal, akik elmesélik, hogy ők nagyon szeretik a feleségüket, és harmonikus kapcsolatban élnek. Csak egyszerűen vágynak egy kis kalandra. Elmesélik az éppen aktuális családi eseményeket, tőlem kérnek tanácsot, hogy például mivel lepjék meg, vagy érzelmi gubancokat hogyan oldjanak meg. Én pedig az ismeretlen feleségtől lopok gyereknevelési ötleteket. Ilyenkor mindig annyira sajnálom, hogy a legtöbb esetben mi őket soha nem ismerhetjük meg személyesen. Ez bárcsak máshogy lenne. Akkor láthatná, hogy ez nem ellene szól, hanem mellette. Hogy a férje ettől még egy szeretni való ember és hogy ettől a kapcsolatuk nem kevesebb.

A „kerekség” nálam előfeltétel. A menekülő tutyi-mutyikat nem tartom férfiasnak, nem mozgat meg.  Soha nem kezdenék egy saját családját szapuló férfival.

Az emberek ezt általában nem értik. Számukra ez ellentétes folyamat. Hogy lehet megcsalni azt, akit igazán szeretsz? “Én nem tudnék lefeküdni mással!” – mondják. Hát, van egy hírem! De tudnál! Ha nem félnél a retorziótól, hazugságoktól… Le tudnál! És jól esne. Majd hazamennél, elmondhatnád a másik felednek, és vigyorognál, mint a vadalma, egész nap. Ezen ő is felbuzdulna, és este együtt bújnátok a takaró alá. Ha fel vagy töltődve, akkor azt az energiát beviszed a kapcsolatba. Ez mindenkinek jó. Természetesen itt kell egy bizonyos szintű érzelmi- és szexuális intelligencia mindenki részéről.


Ezek a kapcsolatok nem pótlékként szolgálnak. Ha valaki amiatt akarja, mert a férjétől nem kapja meg, akkor nyilvánvalóan ez a kapcsolat között hasítja tovább az egyre mélyebb szakadékot. Ezt csak akkor lehetséges büntetlenül, ha a kapcsolatban tökéletes az egyensúly. Nem pótlék, hanem kaland, kiegészítés, plusz élmény. Ugyanis erre mindenki vágyik. Mindegy, hogy házas vagy egyedülálló. Az emberi természet ilyen.


A féltékenység az irigységből fakad, birtoklási vágyból és önzőségből. Semmi köze a féltéshez. Csak sokan szeretik így beállítani. Meg amúgy is, ez egy társadalmi szinten elfogadott norma.


Senki ne gondoljon arra, hogy mi akkor most lépten-nyomon új partnert keresünk. Nem keressük, éljük a közös életünket, mint bárki más. De van időnként, hogy egyet-egyet találunk, az élet felénk sodorja. Ha az éppen aktuális lehetőségek engedik, befogadjuk, és élünk a lehetőséggel. Azt hazudni a másiknak, hogy „Ááááá, egyáltalán nem tetszik.” Ez az igazi megcsalás. Miért kell hazudni? Ha életed legfontosabb személyével nem lehetsz őszinte, akkor kivel lehetsz?


Tudom, attól, hogy valakire vágysz, de nem teszed meg, az nem megcsalás. Az még lehet! De ha egy pasi másfél éve arról fantáziál, hogy az íróasztalán döngeti a kolléganőjét, az minek számít? Szerintem az érzelmi hűség a legfontosabb! Ha valamit nem kapsz meg, de csak jár és jár a fejedben folyamatosan, hajlamos vagy azt túlértékelni. Én senkit nem szeretnék kiábrándítani, de a szerelem, vágyakozás időről időre felveti a fejét minden ember életében. Itt eldöntöd, hogy engedsz a kísértésnek, vagy eltemeted minden vágyadat valami nagyon mélyre. Csak az a baj, hogy a libidóddal együtt a közöttetek lévő vágyat is eltemeted egy kicsit. Pedig a szexualitás, intimitás egy kapcsolatban nagyon fontos. Sok mindenben – ha nem is megoldás – fájdalomcsillapításként működik. Energiával tölt fel. Ha egy férfi ezt nem kapja meg, borítékolható, hogy valahogyan megoldja, hogy hozzá jusson. Vagy egy papucs, és ül melletted, mint a kiskutya. De igazából ez a levél azoknak szól, akik nem papucsokat, rabszolgákat, takarítószemélyzetet szeretnének maguk mellé, hanem egyenrangú társat.  Még akkor is felütheti ez a fejét, ha a szexuális életetek remek, mert az ember kíváncsi. De mivel erről nem lehet beszélni jön a lelkiismeret-furdalás, hazudozás, gyanakvás … Na ez az igazi méreg!


Miért sajnáljuk a másiktól ezeket az élményeket? Mert attól tartunk, hogy elhagynak? Mert önbizalomhiányosak vagyunk? Mert félünk, hogy a cerka elkopik, és már nekünk nem marad? Igen, szerintem csak annak az embernek szabadna társkapcsolatban élni, aki tisztában van önmagával, saját értékeivel, szuverenitásával és már megküzdött a saját démonjaival. Csak két erős ember tud társa lenni egymásnak. Minden más esetben a vak vezet világtalant érvényesül.

Mi vs. társadalmi normák


Nyilván mindenki szerint mi vagyunk a betegesek, és a társadalmi norma a normális. Szerintem viszont a házasság egy igazi szövetség, ahol vállt vállnak vetve küzdötök a közös célokért. Egy olyan gazdasági közösség, ahol biztonság van. Egy olyan baráti kapcsolat, ahol őszinte lehetsz és meghallgatnak. A férjed egyben a szeretőd, a tükröd, szövetségesed, gyermekeid apja, üzlettársad és a barátod… És nekünk ebbe beleférnek a másikkal megosztott és a másik előtt felvállalt kalandok. Ettől kerek a történet.

(Az írás olvasói levélként érkezett, szerkesztve tettem közzé. További olvasói történeteket ide kattintva olvashattok.)


Lájkolj a Facebookon is, illetve csatlakozhatsz az ottani zárt női csoportunkhoz is, ha második/harmadik feleségként, élettársként beszélgetni volna kedved, ide kattintva!

Egy másik blogon is megtalálsz, ha az anyukás témák is érdekelnek – benéztél már az AnyaKlikk blogra? 🙂

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. JKata says:

    Érdekes írás. És egyben egy csomó kérdést felvet. Ami tetszik benne az az, hogy egy teljesen más szemszögből mutatja be a „nyitott kapcsolatot”. Függetlenül attól, amit ír, ahogy írja, én egy teljesen „normális”, kiegyensúlyozott párt és családot képzelek mögé. A köztudatban pedig a nyitott kapcsolatokról kialakított kép nem pont ugyanez. Elgondolkodom, hogy vajon mi volt ezzel az írással a cél. Mert ha az, hogy széles körben eljusson, akkor az kizárt. Ezt senki nem fogja megosztani, szinte senki nem fogja like-olni, még ha egyet is ért. Érthető okokból. Ettől függetlenül én szívesen hallanék még erről, már ha a történet írója valós. A kíváncsiság dolgozik, és egy csomó dolog van, amit -függetlenül attól, hogy nekem ez nem hiányzik az életemből- szívesen megkérdeznék.

  2. encibab says:

    Előbb-utóbb elmúlik “minden varázs”. KIváncsi lennék hol tartanak 8 év múlva.

  3. GÁBOR NAGY says:

    Hát, hogy is mondjam, én a másikat akkor tudom igazán szeretni ha először magamat.
    Tehát ha először/megelőzően amit nem veszek észre magamban azt másokban sem fogom észrevenni. Különben hogyan s vagy mi módon ismerem fel. Követhető igaz ?
    Párkapcsolati témákban aki tud tanácsot adni az valami nagyon nagy dolgot tudhat mert ezek a dolgok eleve úgy vannak hangolva, hogy bonyolult legyen.
    A nyugati pszichológia csak a kongnitív pszichológiáig jut el, azaz a felismerésig, de pozitív válaszra nem képes.
    A nagyon okos és túl intelligens emberek, mivel elméjükben szinte mindent le tudnak modellezni, miközben elfelejtik az adott pillanatot át/megélni.

  4. GÁBOR NAGY says:

    Továbbá hol marad a megbocsájtás ?
    Nagyon sok kérdést felvet bennem ez a cikk.
    Hol marad számos olyan dolog ami az élet velejárója ?
    Olyan mintha elmennél egy hajóútra és az óriási hajón minden olyan eszközt kipróbálnál ami vagy így vagy úgy de kellemes érzést okoz.
    Leegyszerűsítem : hol marad vagy érhető tetten a tudat szubjektív evolúciója ?
    Tovább egyszerűsítem : olyan ez mintha kaptunk volna egy képletet, de hiányzik belőle a megoldáshoz vezető út és az, hogy ezt hogyan használjuk fel, hogyan érvényesítsük.
    Mi a következő lépés ? Miből ered ez az állapotnak tűnő folyamat -jó, részben kapunk rá utalást.
    Tény, hogy küzdelmek árán jutott el idáig s pont abban s annak megvilágítása, kidomborítása ami elmarad,-az lenne az igazi tanultság annak a szakasznak a megosztotsága. Nyilván ha boldognak érzi magát az ember abban nincs megosztottság, küzdelem stb. Ott minden egy, ott mindenben ugyanazt feltételezi.
    Nos, ez az evolúció zsákutcája !!!
    Olyan mint az azonos neműek házassága !
    Elmarad a megpróbáltatás a küzdelem.
    Éppen ezért amit a cikk közvetít, nem lehet cél csak valaminek az eszköze.
    Követhető vagyok ?
    Segítek. Ahhoz, hogy valamit megértsünk és haladni tudjunk, ahhoz azt fel kell osztani meg kell osztani..el kell szaporodni.
    Kíváncsi lennék, hogy ez a hölgy hányszor tudná vagy hány férfival tudná ezt megismételni ?
    Miért kéne megismételni, ugye ?
    Ezek szerint elég egyszer egy életben elindulni/feljutni az óceánjáró hajóra mert az mindent megold.
    Nem kérem. A lényeg az lenne ha Te ezt nem csupán egyszer tudnád megtenni és nem csak egy hajón éreznéd magad jól hanem másik hajón vagy egy vonaton vagy bármi máson.
    A küzdelemre azért van szükség, hogy tudással rendelkezzünk. A tudás azt jelenti : tudom honnan hová tartok.
    A boldogság nem állapot hanem egy út amin haladok egy egységes és osztatlan állapotnak tűnű helyzet felé. A boldogság olyan mint mikor egyszerre sírsz és nevetsz. Nem értenek mi történik veled.
    Nos, ez az állapot van megosztva. Az egybentudást kell ( sajnos vagy nem ) megosztani, hogy el tudd mondani mitől s mi által vagy szomorú és vidám.
    Mert mikor boldog vagy, mikor egyszerre sírsz és nevetsz, nem tudod elmondani.

  5. GÁBOR NAGY says:

    Oké rendben az ő dolguk az ő életük.
    Mégis, olyan érzésem van mintha altatásban fogyókúráznék. Azaz elmarad a megpróbáltatás a kitartás a tapasztalat az intés.
    Nem kétséges, hogy lehet így élni, de ne feledjük el azt, hogy ez nem az egész és kiteljesedett élet, csupán annak egy bizonyos szakasza.
    Talán ha majd később visszatekitve nyilatkozna erről azt is szívesen és érdeklődve olvasnám.

  6. Sándor Poór says:

    Gyermek születéséhez ketten kellenek. Utána az sem baj, ha a világrajöttüket követően ugyanaz a két ember kíséri a gyermekek felnőtté ÉRÉSÉIG.
    Van olyan “szerencsém”, láttam sok olyan gyermeket, akik “csak úgy”, minden megfontolás hiányában születtek. A fogyatékosokat gondozó intézményekben találhatóak közülük, akik szerencsésebben a hasonlóktól.
    Szeretni a társat kell! És nem önmagam. És akkor igazán szép élet vár a születettre.
    A biológiai szükségletre használtak más kategória. Zömében egy éjszaka, és véget is ért, vagy nem. Ha egymásra találtak, ne arra törekedjen bármelyikük, majd a gyermek összetartja a kapcsolatukat. A nem kívánt csak mérgez, békesség sosem lesz. Még akkor sem,ha egy névadás miatti házasság a vége. Különösen akkor, ha a környezetnek (ESETLEG TIZENÖT-HSZ ÉV MÚLTÁN)jut eszébe, hogy az ő gyermekük rosszul választott. VÁLJ EL TŐLE! MAJD SEGÍTÜNK.
    A gyermeknek igazi biztonságot a szülei jelentik EGYSZERRE MINDKETTŐ. Másként a gyermek keresi a szeretetet. És amikor ott találja valahol az utcán a HAMISAT, de jobb híján csak abba tud kapaszkodni. És lesz belőle a NEVELHETETLEN.
    ÉS HOZZÁK A VILÁGRA ŐKET, AKIK MÁR SZÜLETÉSÜKTŐL KEZDVE HÁTRÁNYOSAK. MINDEN TÉREN.
    A szükséges eseményektől ne térj ki, ha tudsz ügyelni MINDKETTŐTÖKRE, és a társad is vágyik rád.
    DE ANNAK NE LEGYEN KÖVETKEZMÉNYE!!!!
    ÉS AZ CSAK RÁTOK TARTOZZON! NEM A NAGYVILÁGRA.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!