Második feleség

A férjem exfelesége szülne nekünk gyermeket

Öt és fél éve ismerem a férjemet, lassan három és fél éve vagyok a második felesége. Az ex és a párom 10 évig voltak együtt és ebből a kapcsolatból született a most 14 éves gyerekük. Az előzményekről röviden csak annyit, hogy nem volt zökkenőmentes a kapcsolatunk alakulása az exszel, mert a férjem korábbi kapcsolatai alapján lettem én is megítélve, a szemében egy „mindenlébenkanál”, újabb kis barátnőnek elkönyvelve.

Több alkalommal megbeszélésre hívott engem, miszerint ne szóljak bele abba, hogy a gyereknek mikor lesz levágva a haja, ne szóljak bele abba, hogyan lesz felvilágosítva és legyen bennem annyi, hogy meghagyom a gyereknek és az apjának az apa-lánya pillanatokat, ne akarjak mindig, mindenhol ott lenni. Nyilván magamban dühöngtem otthon, de a férjemmel megbeszéltük, hogy a gyerek érdekében hagyjuk, gondolja úgy, hogy igazat adunk neki. Ez ment egy jó ideig, majd az esküvőnk után normalizálódni látszott a dolog és a viszonyunk megállapodott annyiban, hogy találkoztunk bizonyos iskolai eseményeken, ünnepeken, váltottunk egy pár szót és ennyi. Szerencsére elmaradtak a telefonhívások, miszerint „találkoznunk kéne, mert meg kell valamit beszélnem veled”. De továbbra sem engedett semmiféle beleszólást a gyerek életébe (biztos, ami biztos, tudjam hol a helyem és ki a gyerek anyja).

A férjemmel az esküvőnk óta próbálkozunk a közös gyerekkel, de sajnos azóta sem jártunk sikerrel. Nagyon sok mindent kipróbáltunk már, orvostól orvosig jártunk, volt egy pár sikertelen inszeminációnk is és jelenleg a lombikkezelésre készülünk. Időközben egyre inkább kialakult bennünk az örökbefogadás gondolata is, ez irányban is megtettük a szükséges lépéseket, amihez sajnos be kellett, hogy vonjuk a férjem gyermekét és az exet is. Na és itt jön a csavar a történetben…

Gyermekre várva, gyermekre vágyva (illusztráció, Flickr, evelina zachariou – innen)

Pár hete ugyanis kaptam egy telefont az extől, hogy „meg kell valamit beszélünk, nekünk kettőnknek”, ami nagyon sürgős, úgyhogy jó lenne, ha mihamarabb tudnánk találkozni. El nem tudtam képzelni, hogy mit kellene nekünk megbeszélni, ugyanakkor kíváncsivá is tett a dolog.

Nos, az ex mondandója röviden abban állt, hogy felajánlotta, hogy szül egy gyereket, akit aztán nekünk ad… Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, kérdeztem, hogy ez most valami vicc? Mondta, hogy nagyon régóta gondolkodik már rajta, miszerint milyen igazságtalan az élet, hogy ő már többször volt terhes, nekünk pedig nem sikerül összehozni (valóban igazságtalan). És ha tudna ezzel segíteni, akkor miért ne? De nem béranyaságban gondolkodik, hanem abban, hogy a mostani barátjával megbeszélné, hogy összehoznak egy gyereket, akik aztán nekünk örökbe ad.

Kérdeztem, hogy mégis hogy tudna úgy lemondani a gyerekről, hogy az utána sem tűnik el nyilván az életéből, hallana róla a lízingelttől, látna róla képeket. Azt mondta ezen én egyáltalán nem aggódjak, ő kezelni tudja a dolgot (itt már mondjuk gyanakodhattam volna, hogy egy robottal állok szemben). Kérdeztem, mit mondana a saját, 14 éves gyerekének erről a szituról. Hogy tudná egy kamasz gyerek ezt lekezelni? Hogy anya szül egy gyereket, akit utána odaad apáéknak.

Miután mindezt részletesen elmondta kitért arra is, hogy ha kiesik a terhesség miatt a munkájából, akkor természetesen be kellene majd segíteni a munkahelyén (hogy is?). De eljárhatok vele vizsgálatokra, mindenhova, ahova mennie kell. Anyagi támogatást csak annyit kér, amennyit egy saját terhesség esetén is beleraknánk a dologba.

Napokig nem tértem magamhoz a dologtól. Kavarogtak bennem a gondolatok, nem leltem nyugalmat. Kövezzetek meg, de elsőre azért elgondolkodtam az ajánlaton. Végül minduntalan oda jutottam ki, hogy egész egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy szeretni tudnék egy gyereket, akit ő hordott ki és adott át nekem. A lízingelt miatt a családunk valamilyen szinten így is össze van fonódva (és valószínűleg mindig össze is lesz), nem hiszem, hogy szükségem lenne még több kapcsolódási pontra. Nem hiszem, hogy tiszta szívemmel át tudnám adni magam egy olyan anyaságnak, ahol a gyerek rá emlékeztet. És nem akarok egész életemben a gyerekre azért haragudni, mert ő az anyukája. Így is éppen elég teher nekem, hogy egyelőre nem született saját gyerekünk, nem akarok azzal a tudattal élni, hogy ő volt az, aki megajándékozott azzal, ami nekem nem sikerült. Azt hiszem, ezt soha nem lennék képes feldolgozni.

Aztán az egészet megkoronázván pár nappal később érkezett egy e-mail, miszerint egy családállításon megállapították, hogy volt neki egy ikertestvére, aki elhalt és valószínűleg ezért van ez a gyerekszülés iránti vágya. Úgyhogy most neki ezt fel kell dolgoznia és időt kér a terv megvalósításához. (Tehát ha ezen rövid idő alatt rá is álltunk volna a dologra, akkor hirtelen kaptunk volna egy kijózanító pofont).

Sokat tipródtam rajta, de végül a pszichológusom segítségét is igénybe kellett vennem, mert egész egyszerűen azt éreztem, hogy nem tudok egyedül megbirkózni ezzel a dologgal. A vele való beszélgetés döbbentett rá, hogy nincs közöttünk olyan kapcsolat, hogy ilyen felajánlásokat tegyen nekem. Egész egyszerűen nem emlékszem, hogy mikor is kerültünk olyan viszonyba, hogy ilyen ajánlkozás egyáltalán felmerülhessen. A gyerekvállalás csakis a mi kettőnk magánügye a férjemmel, ebbe senkinek nincsen beleszólása.

Az elmúlt napok történései alapján (mert ez a sztori tovább gyűrűzött és most már ott tartunk, hogy szerinte nekünk a férjemmel pszichológusi segítségre van szükségünk, mert irányába olyan dühöt és indulatot táplálunk) azt gondolom, hogy a lehető legjobb döntést hoztuk, amikor a teljességgel képtelen ajánlatát elutasítottuk.

(Az írás olvasói levélként érkezett, köszönöm, hogy közzé tehettem.)

A poszt bélyegképe: Karyn Christner, Flickr (innen)

 


Lájkolj a Facebookon is, illetve csatlakozhatsz az ottani zárt női csoportunkhoz is, ha második/harmadik feleségként, élettársként beszélgetni volna kedved, ide kattintva!

Egy másik blogon is megtalálsz, ha az anyukás témák is érdekelnek – benéztél már az AnyaKlikk blogra? 🙂

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!