Második feleség

Anyának szólít a nevelt fiam, de nem bánom!

A szerelmemmel lett egy gyermekem is
A kétezres évek végén jöttem össze a párommal, gyors volt a kapcsolatunk, mindössze három hónap kellett, és azon kaptuk magunkat, hogy össze is költöztünk. Ő ragaszkodott a gyermekéhez, így a kicsi vele maradt. Akkor a volt feleséggel még nem váltak el, “csak” külön éltek, de az ex beleegyezett ebbe.
 
Furcsa volt, akkor voltam 21 éves, nagyon fiatal, és kaptam egy hároméves gyerkőcöt, aki a kiscsoportot kezdte akkor. Miután összebútoroztunk, vittem én is oviba, mentem érte, főztem, mostam, takarítottam utána, játszottam vele. És ő elkezdett anyának szólítani. Először fura és ijesztő volt egyszerre, de jól is esett. Az anyuka messze költözött, csak én voltam ott neki, ha beteg volt, ha szomorú volt, vagy ha boldogságáról akart valakinek beszámolni. Havonta egyszer két napra (vagy annyira sem) látta az édesanyját, mert ennyit jött el a gyerekhez. Nem túl sok egy nem túl nagy kisgyereknek, éppen ezért úgy gondolom/gondoltam, nem volt hiba, hogy hagytam azt, hogy anyának szólítson.  Úgy érzem, megtettem mindent, amit egy anya, vagy akár a saját anyukája is megtenne érte, ha vele lakna. És igen, szeretem is ezt a kicsit (miket beszélek… hiszen már majdnem tini!). 
 
Hogy miért hagytam annak idején, hogy anyának hívjon? Azért, mert megszerettem őt elsősorban. Másodsorban, mert én gondoskodtam róla. Keltem hozzá, amikor rosszat álmodott vagy beteg volt. Rengeteg dologra tanítottam meg. Amikor iskolás lett, tanítottam írni, olvasni, számolni. Szülői értekezletre járok, a mai napig tanulok vele. 
 

Fotó: anjanettew, Flickr (innen)

 
Az igazi anyukája inkább elméleti
Az édesanyja nagyon nem vesz részt az életében. Mikor kéthetente találkoznak, akkor nem nagyon foglalkozik vele. Szülinapkor nem hívja fel, vesz neki valamilyen játékot, de tortát tőle pár éve nem kap. Ha megkérjük valamire, nem nagyon működik együtt még a gyereke egészsége érdekében sem. Volt, hogy betegen inkább visszahozta, hogy neki így nem kell. Ezzel nem tudok mit kezdeni, és nagyon elszomorít.
 
Másét nevelni, közöset vállalni
Sokszor megkaptam azt a klasszikus, ítélkező mondatot, hogy ,,én nem nevelném más gyerekét!” Persze, én sem gondoltam volna, hogy ilyen lesz az életem, de nem bántam meg. Ez a gyerkőc tanított meg arra, milyen is az igazi felelősség
 
Van két öccse, a férjemmel születtek ugyanis közös gyerekeink is. Imádják egymást mind a hárman. Egyformán kapnak mindent tőlünk, és nem számoljuk bele, hogy a legnagyobb az anyjától is kap, mert ahhoz nekünk semmi közünk. Nálunk minden gyerek egyformán kapott, így ezt adom én is a gyerekeimnek. 
 
Furcsa, de esküvőre csak tavaly került sor, ezt nem bánom. Úgy mentem bele ebbe a kapcsolatba, hogy tudtam, a férjem nem akar újra nősülni. Aztán mégiscsak második feleség lettem és azóta háromgyermekes anyuka. Boldogságban.
 
(Köszönöm a történetet, amit olvasóm osztott meg velem, és járult hozzá a közléshez. További olvasói történetek itt.)

Lájkolj a Facebookon is, illetve csatlakozhatsz az ottani zárt női csoportunkhoz is, ha második/harmadik feleségként, élettársként beszélgetni volna kedved, ide kattintva!

Egy másik blogon is megtalálsz, ha az anyukás témák is érdekelnek – benéztél

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!